You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

BELGRÁD – Irinej, szerb pátriárka felszólította a hatalmat, hogy vesse el a Koszovó-javaslatot és teljesítse választás előtti ígéretét, hogy sehogy sem fogja átadni Koszovót. Az EU-tagság túl drága belépőjegy lenne ehhez és nem is biztos, hogy beveszik ebbe a szervezetbe. Irinej pátriárka a felszólítást Nikolić elnökhöz, Dačić kormányfőhöz és Vučić kormányalelnökhöz intézte.

VAJDASÁG – Msgr. dr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök, Msgr. dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök, Halász Béla megválasztott református püspök, Dolinszky Gábor evangélikus püspökhelyettes és Ördög Róbert újvidéki adventista lelkész Húsvéti üzenetei.

VATIKÁN – Mozgalmas volt Ferenc pápa húsvét hétfői programja: az ünnepi imáját követően a Szent Péter téren tartott beszédet, majd Péter apostol sírjánál imádkozott.

NAGYBECSKEREK – Ma a református templomok harangjai is a Jézus feltámadásának ünneplésére szólították a híveket. A húsvéti ünnepi istentiszteletet Nagybecskereken örökítettük meg kameráinkkal.

MAGYARCSERNYE – Jézus halálára és szenvedésére emlékeztek, valamint feltámadását ünnepelték tegnap este a katolikus hívők. A vigília szertartásával, virrasztással kezdődött a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a legnagyobb örömhírt, Jézus feltámadását hirdeti. A vigíliát televíziónk az idén Magyarcsernyéről közvetítette.

VATIKÁN – Hatalmas tömeg előtt adta első húsvéti áldását Ferenc pápa, aki egyszerű, "Boldog húsvétot!" jókívánsággal köszöntötte az embereket. A Szent Péter-bazilika központi erkélyéről elmondott első húsvéti üzenetében a béke megteremtésére szólított fel.

BELGRÁD – A nyugati kereszténység ma ünnepli Krisztus feltámadását. A húsvéti ünnepi szentmisét Belgrádban a Krisztus Király templomban mutatták be. Stanislav Hočevar belgrádi római katolikus érsek húsvéti üzenetben azt hangsúlyozta, hogy a magánéletünkben is megtapasztaljuk a jónak a rossz feletti győzelmét, de amíg addig eljutunk, nagy kihívásokkal kell megküzdenünk. “Ami jó azért győz, mert jó, az igazság pedig éppen azért, mert ő igazság. Tehát, nem külső nyomásra vagy fegyverrel, hanem maguknak az igaz értékeknek a belső erejével” – üzente a belgrádi érsek. A belgrádi ünnepi szentmisén, amelyet Stanislav Hočevar mutatott be, senki sem jelent meg az állami tisztségviselők közül.

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Vatikánváros, 2013. március 31., vasárnap (MTI) -
A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken. Csak olaszul beszélt.

A pápa mindenekelőtt húsvéti jókívánságait fejezte ki Róma városának és az egész világnak. "Szeretném, ha a Krisztus feltámadásának üzenete minden otthonba, minden családhoz elérkezne, főleg oda, ahol a legtöbb a szenvedés, a kórházakba, börtönökbe…" - mondta.
Arra a kérdésre, hogy "mit jelent Jézus feltámadása", azt válaszolta, "azt jelenti, hogy Isten szeretete megváltoztathatja életünket, kivirágoztathatja a szívünkben levő sivatagot…"

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Vatikánváros, 2013. március 31., vasárnap (MTI) -
A hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvétvasárnapi szentmisét.

Az új pápa első húsvétvasárnapi miséje előtt már órákkal elözönlötte a tömeg a teret és a Vatikán környékét is. A vatikáni szóvivő közel 250 ezer emberről beszélt az újságíróknak.
Az egyházfő a szombati virrasztás után személyesen mutatta be az ünnepi misét is.
Ferenc pápa és a bíborosok a bazilikából vonultak ki a térre. A pápa egyszerű fehér ruhát viselt és nem mondott homíliát. A mise után pedig egy nyitott autóban körbejárta a teret.

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Vatikánváros, 2013. március 30., szombat (MTI) -
Ferenc pápa vezette szombat este a húsvéti vigíliát, amely a tűz megáldásával és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a római Szent Péter bazilikában.

Ferenc pápa a bazilika bejáratánál áldotta meg a tüzet. A húsvéti gyertyára egy alfa és egy ómega betűt vésett az idei évszámmal együtt. Az egyházfő a kezükben gyertyát tartó bíborosokkal a templom főoltáráig vonult. A zsúfolásig megtelt bazilika kezdetben sötét volt, majd amikor a pápa megérkezett az oltárhoz, fényárba borult. A Resurrexit (Feltámadott) rítusnál megszólaltak a Szent Péter bazilika harangjai.

A Szerb Nemzeti Bank közép-árfolyama

MTI felhasználó