You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

HÁGA - A bosznia-hercegovinai háború befejezése óta a hágai törvényszéken ma első ízben találkoztak nyilvánosság előtt Ratko Mladić volt katonai parancsnok és Radovan Karadžić, a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke. Mladićot a Karadžić-perben a védelem tanújaként idézték be.

ÚJVIDÉK - Az Újvidéki Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából gálaestet tartottak. A társulat alkalmi előadás keretében igyekezett felidézni az intézmény negyven évét. Az előadást megelőzően megnyitották Léphaft Pálnak a színháziakat bemutató karikatúra-kiállítását az épület előcsarnokában, és a jubileumra elkészült a színház új honlapja is.

ÓBECSE – A hét végéig számos kiállítást, filmvetítést és egyéb kulturális rendezvényt látogathatnak az érdeklődők a bácskai városban.

ÚJVIDÉK – Közgazdászok értékelése szerint a szegénység annak a következménye, hogy Szerbiában még 2 millió ember sem kap fizetést, több mint 2 és fél millióan pedig vagy szociális segélyből vagy nyugdíjból élnek. Nem kevés azoknak a száma sem, akik jogtalanul tulajdonítanak el bizonyos tárgyakat megélhetés céljából. Újvidéken sok polgárnak gyűlik meg a baja a zsebtolvajokkal.

ÓBECSE – Véget ért középiskolásaink hagyományos művészeti vetélkedője, a XLVI. KMV Óbecsén. A rendezvény versenyrészét és az esténként szervezett szórakozást a mai gálaműsor és díjkiosztás zárta.

NAGYKIKINDA – A Vajdasági Hivatásos Színházak 63. Fesztiválján, amelyet Nagykikindán tartottak meg, az Újvidéki Színház 6 díjat nyert. Opera Ultima című előadását a fesztivál legjobb előadásának nyilvánították. A díjkiosztót ma este tartják.

TEMERIN – Csütörtökön este tartották meg Temerinben a KMV keretében a népzenei és néptánc-vetélkedőt. A közönség 30 műsorszámot láthatott.

SZABADKA – A gazdasági tárca vezetője két vállalattal írt alá szerződést beruházások támogatásáról. Ennek köszönhetően majd egy millió eurós támogatás érkezik a városba.

ÚJVIDÉK – A fő cél rámutatni a megújuló energiaforrások felhasználásának és az energiahatékonyság növelésének a fontosságára.

ZENTA – Bemutatták a városi távfűtési terveket azok a külföldi szakemberek, akikkel az önkormányzat néhány héten belül várhatólag megköti az első szerződést.

A Szerb Nemzeti Bank közép-árfolyama

MTI felhasználó