You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.

Szeged, 2013. március 20., szerda (MTI) - Környezetvédelem a határon átnyúló területen címmel közös kutatásba kezdett a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a DEAK Kooperációs Kutatási Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság együttműködve az újvidéki Munkavállalók Egészségvédelméért Intézménnyel - jelentették be a résztvevők szerdán, a projekt megnyitóján, Szegeden.

Gortva-Kónya Mónika, a DEAK Zrt. projektmenedzsere elmondta: a 197 ezer eurós uniós támogatású program célja, hogy a két kőolaj-finomítással érintett területen - Újvidék és Algyő - szerzett mintavételek és vizsgálatok eredményei alapján összehasonlítsák a környezetileg káros összetevőket a vízben, a levegőben, a talajban és az emberi szervezetben, valamint, hogy az egészséges környezet kialakítására ajánlásokat fogalmazzanak meg. A magyar önerő állami támogatással 5 százalék, szerb részről 15 százalék.
A projekt részeként a mintavételezésekre és azok értékelésére két alkalommal, tavasszal és ősszel kerül sor. A vízből, talajból, levegőből vett minták mellett mindkét országban 150-150 ember vizeletét is megvizsgálják előzetesen egyeztetett paraméterek, összetevők, vegyületek szerint.
Az eredményeket a szakmával és a lakossággal is megismertetik és ajánlásokat tesznek a további lépésekre, ha azok szükségesek.

bzz \ brr \ gtr \ pdm

MTI 2013. március 20., szerda 17:03

A Szerb Nemzeti Bank közép-árfolyama

MTI felhasználó